search
hun / eng / rom / ger
kozos alkalmaink

Közös alkalmaink

Az Omega látás fontos elemei a rendszeresen megtartott közös alkalmak, ahol a dicsőítés alatt, illetve az erőteljes igei üzenetek hatására kiárad Isten jelenléte. Emberek térnek meg, töltekeznek be Szent Szellemmel és természetfeletti gyógyulások, szabadulások történnek. Ekkor helyet kap a közös ünneplés, Isten imádása, az apostoli tanítás, bátorítás, a hálózati szintű testvéri közösség megélése.

Az első közös alkalmakat a XVII. kerületi Dózsa György Művelődési Ház 300 fős nagytermében tartottuk, kezdetben még félházzal.
Az egyéves születésnapi hálaadó alkalmunkat még itt rendeztük meg, de ekkor már szűknek bizonyult a terem, sokan az előcsarnokból voltak kénytelenek követni az istentiszteletet.

Ezért 2005-től a Csili Művelődési Központ 500 férőhelyes színháztermében tartottuk a közös alkalmakat.
2007 tavaszára a Csili is megtelt, így újabb váltásra kényszerültünk. Isten kirendelte számunkra a 2000 férőhelyes Pestszentimrei Sportkastélyt, ahol tovább növekedhetünk.